Munka - család egyensúly: nálunk így működik

Az Everest csapatában a legtöbb kolléga családos ezért tisztában vagyunk vele, hogy a munka és a családi élet közötti egyensúly fenntartása nem éppen egyszerű feladat. A gyerekek elvonhatják a figyelmet a munkától emiatt könnyen elfolyhat a napunk. Ezúttal kollégáinkat kérdeztük meg, hogyan oldják meg az otthoni munkát a gyerekek mellett. Az ő meglátásaik akár segítséget is nyújthatnak a hasonló cipőben járó olvasóinknak.

Külön lakásiroda: Egy 2 és fél és egy 1 hónapos gyermek mellett nehéz koncentrálni a munkára. Kollégánk elmondása szerint a gyerekek gyakran elvonták a figyelmét és a párjának ösztönösen segíteni akart. Mindez a munka minőségének romlásához vezethetett volna, de kollégánknak sikerült egy nagyon praktikus megoldást találnia.

Elsősorban tudatosan alakította ki a napját, a feladatait több részletre osztotta fel, ezzel a saját és a párja életét is megkönnyítette. Kijelölt különböző időszakokat, amikor a munkával vagy a családdal foglalkozik.

Emellett a szomszédjától nagy segítséget kapott, ugyanis felajánlotta számára a lakásirodáját. Ennek köszönhetően elkülönült a munkavégzés és a családi élet helyszíne és megfelelő idő jutott az ügyfelekre, a kollegákra és a gyerekekre.

Elszeparált szoba: Másik kollégánknak két bölcsődés korú gyermek mellett kell helytállnia. Mint kiderült a párjának reggel és este segít a reggeli ébresztéskor, etetéskor vagy fürdetéskor.

A munkavégzés helyének a hálószobát választotta ki, ide napközben elvonul, és addig nem jön ki, míg be nem fejezte az aznapi munkát. Enélkül nem tudna koncentrálni és a gyerekzsivaj elvonná a figyelmét.

Véleménye szerint mióta otthonról dolgozik, sokkal több időt szentel a munkának, mint korábban. Emiatt a munkavégzése hatékonyabb lett, azóta többet ötletel, és több céges innováció bevezetésén dolgozik. Kollégánk fontosnak tartja, hogy az elkövetkezendő napokban kialakítsa a testhezálló napi rutinját, ezzel biztosítva, hogy a magánéletére is elegendő idő jusson.

Türelem és alkalmazkodás: Egyedülálló szülőként egy 9 éves gyermek mellett sem könnyű az élet. Kollégánknak az elmúlt hetekben teljesen át kellett alakítania a napi beosztását ahhoz, hogy felvegye a fonalat az új munkavégzéssel.

Elmondása szerint a délelőttöt kisfia oktatására szenteli, míg a délutánját idősávosan osztja fel. Eszerint egyeztet időpontot, ez alapján konzultál az ügyfelekkel és ezáltal végzi a papírmunkát. Úgy véli, hogy sokkal feszesebb lett a tempó, sokkal jobban kell koncentrálni, és sokkal több empátia szükséges, mint korábban. Egymáshoz alkalmazkodás nélkül aligha lehetne megoldani a jelenlegi helyzetet. Éppen ezért nagyon hálás az ügyfeleknek is, akik együttműködő képessége, türelme és lelkessége nélkül ő sem lehetne eredményes.

Még számos családos kollégánk életéről lehetne beszámolni, hiszen mindannyian más családi háttérrel rendelkezünk, és másképp igyekszünk helytállni. Egy dolog azonban mindenkiben közös, mégpedig a hozzáállás. Az Everestesek közös érdeke, hogy a problémákból lehetőséget kovácsoljunk, segítsük egymás munkáját, és ezzel növeljük az ügyfeleink elégedettségét.

- Judit Sáfrán -