Arcok az Everestről: Tóth András

Mutatkozz be, kérlek, néhány szóban!

Tóth András vagyok, az Everest Accounting üzletág vezetője. Feladatom a könyvelőinkkel és az account managerekkel való kapcsolattartás, a folyamatos és biztos ügyvitel fenntartása, ezen felül természetesen a partnerekkel való kapcsolattartás. Ezen kívül az account manageri munkámat is ellátom még.

Mesélj a szakmai karrieredről: hogyan jutottál el addig, ahol most tartasz?

Az Everest előtt az IT szektorban dolgoztam, ott projekt menedzser voltam hosszú éveken keresztül. A karrieremben szerettem volna egy kisebb váltást, olyan munkára vágytam, ahol több ügyfelet és embert ismerhetek meg, kissé változatosabb világot kerestem.

Néhány interjút követően az Everest hagyta bennem a legmélyebb nyomot és szerencsére én is szimpatikus voltam, így elkezdődött a közös munka. Természetesen az első években account manageri munkát láttam el én is, idén januártól viszont már az Accounting üzletág vezetőjeként dolgozom.

Mi volt az első benyomásod az Everestről?

Nekem leginkább a csapat hozzáállása tetszett, a – tényleges – ügyfélközpontúság és a fejlődési lehetőség. Mindenkivel meg lehetett elsőre találni a közös hangot és szimpatikus volt az összetartás is. A csapat összes tagja felelősségteljesen végzi a munkáját, ezért is tud az Everest folyamatosan fejlődni.

Mit tartasz a munkád legnehezebb és legjobb részének?

A legnehezebb része talán az, ha egy felmerülő problémát mások bevonásával kell megoldanom és várnom kell a másik félre – szeretem azonnal megoldani, amit csak lehet. A legjobb viszont a kommunikáció, sokszor rádöbbenek, hogy akár 1 óra leforgása alatt mennyi minden változhat, illetve tényleg minden nap más, ugyanazok a kihívások nagyon ritkán fordulnak elő többször.

Melyik a legemlékezetesebb pillanatod az eddigi munkavégzésed során?

A barcelonai közös nyaralást említeném elsőként, az egy maradandó élmény volt! A legközelebb mégis az a pillanat áll hozzám, amikor átvehettem a díjat az account manager versenyben – 2019-ben én szerződtettem az Everesthez a legtöbb céget.

Milyen ügyfelek tartoznak hozzád?

Nagyon vegyes a portfolió, autószervizektől IT-n keresztül egészen a fuvarozásig tényleg szinte minden ágazat érintve van. Habár az ügyfelek nagyon különbözőek, egyvalami közös bennük, mindegyikőjük próbálja a lehetőségei közül a legjobbat kihozni!

Kinek ajánlanád az Everestet és miért?

Az Everestet a tudatos vállalkozóknak ajánlom, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen felelősség egy vállalkozás ügyvitele és hajlandóak a fejlődés útjára lépni és kitartani, még akkor is, ha olyan kihívásokkal szembesülnek, mint a most fennálló koronavírus-helyzet.

Mivel foglalkozol, amikor nem dolgozol?

Olyan ritkán van, de amikor időm engedi, akkor szívesen utazok, edzek és foglalkozom autókkal vagy csak egyszerűen élvezem a teraszon a napsütést.